Első estém altatás nélkül

Egyre több első jelenik meg az életemben. Ma, 16 és fél hónapja az első estém, amit netezéssel töltöttem altatás helyett (persze jobban tettem volna, ha inkább olvasok, de olyan nehéz az elsőket jól megélni).
Jenci debütált, megvolt az első esti altatása. Vicces, hogy eddig azt hittem, ebben nélkülözhetetlen vagyok, úgyhogy most az öröm párosult a felismeréssel, mégsem annyira. Az eredménynek persze örülünk. Nem is tudom, mit kezdek hirtelen ennyi felszabadult idővel.
(Most vicceltem.)
Mert ez a cukorfalat kispasi nagyon ügyesen alszik éjszaka, nem ébred fel, nem sír fel, alszik, reggelig. Én pedig azon bosszankodom(??), miért nem hagyja békén a fülemet elalváskor, pedig ennyit igazán adhatok neki cserébe.
Imádja birizgálni a fülcimpámat, mikor elalszik, csak lassan belerokkan a derekam abba a helyzetbe, amiben eléri... Hallom a szavait egy alvás szakértőnek: "azonnal hagyja abba ezt a hülyeséget, szépen tanuljon meg egyedül elaludni a gyerek". Tanuljon. Hová lehet beíratni önálló elalvás tanfolyamra??
Egyébként pedig egyedül alszik el, fekszik a kiságyban és elalszik. Csak éppen mellette vagyok - most már: vagyunk - nem hagyjuk egyedül. Majd csak kinövi egyszer. Vagy nem..?

Alapvetően teljesen kipihent is lehetnék.
Ha.
Ha nem hasogatna a derekam, amire minden hajnalban felébredek. Vagy ha arra véletlenül nem, akkor Jenci pár hónapja kialakuló velőtrázó horkolására. Mindegy. Reggel minden elmúlik, amikor meglátom ezt a kis mosolyalbumot, ahogy felém mutat, és azt mondja "óóó", mikor az apja megkérdezi tőle, hol van anya. :)