Beszoktunk

Szerda óta nem sírunk, nyugodtan fogalmazhatok többes számban. Szépen bevonul játszani a többiekkel, vagy csatlakozik a reggeliző csapathoz. Anyának max egy gyors integetés jut, aztán már vissza se néz, úgy trappol a terembe. Egyik nap, mikor épp 3 órát aludt és ébreszteni kellett(!) negyed 4-kor, teljes extázisba jött az ébresztő zenétől, ezért elfelejtett hozzám rohanni, mikor megérkeztem érte. Ehelyett mutogatott a magnóra, ismételgette, h zene, zene és megállíthatatlanul táncolt. Szabályosan könyörögnöm kellett, h menjünk már haza.

Első nap, h nem sírtunk

Juhuuuu!:) Kismukit átöltöztettem, majd szépen bement a gyerekek után a bölcsi szobába, miután kapott egy puszit.
Ennyi, megcsináltuk. :)
Ja és negyed 3-ig aludt.:)

1 hete beszoktunk

A szó klasszikus értelmében, mivel minden nap bent aludt Dávid, és reggeltől (fél 9 - 9től) nélkülem volt ott 5 és fél órán át. Ha azonban azt nézzük, h minden reggel nagyon sírt és kiabált utánam, akkor még azt mondhatjuk nem tökéletes a beszokás. Persze, lehet, h csak nekem, aki a nyugodt és biztató szavak kántálása után (nagyon jó lesz neked itt, kicsim; anya dolgozik, aztán alvás után jön érted stb.), minden nap kint bömbölök a kocsiban. Délután aztán mindig kiderül, h Dávid percek alatt megnyugszik, egész nap baromi jó kedve van, pusziszkodik a lányokkal, van egy haverja, Zsombi, simogatja a társait és Andi /Kati nénit, röhög nagyokat, mikor tornáznak, jól eszik, és könnyen elalszik. Igaz, csak egy órára, de addig mélyen, békésen a kuckójában, amin annyit változtattak, h elvették a párnákat, h lássa a többieket. Mindeközben, a reggeli elválás után, én azon vívódom, mekkora lelki törést okozok valójában a gyerekemnek. Lehet, h itt kezdődik a gyerek rafkósság?

Az a taktika, h reggel gyorsan le kell lépni, mert a hosszas búcsúzkodás jobban megviseli a gyereket, (az, h anyukát viszont a rövid, senkit nem érdekel...). Szia, nézd csak itt vannak a gyerekek, már nagyon vártak, délután jövök alvás után, puszi, majd úgy csinálni, mintha nem hallanánk, h sírva kiabál utánunk életünk értelme, és majd kifordul a gondozónő kezéből, miközben a kis karjaival felénk kapálózik, és közben azt ismételgeti, h anya, anya, anya... Szívszaggató, de állítólag ezen mindenki keresztül megy, ha nem ilyenkor, akkor 2 éves korában, vagy ovi előtt. Nekünk állítólag már könnyebb lesz oviba szokásnál. Na ennyit a saját vigasztalásomról.:)

Pénteken összeszedtünk egy kis náthát, ami meggyőződésem, h nem a közösségbe kerülés miatt történt, hanem mert fázik a gyerekem alvás közben, mivel mindig jéghideg keze-lába, mikor megyek érte. Andi szerint viszont múltkor már azért vették le róla a hálózsákot, mert teljesen beleizzadt, mikor tekergett benne. Hát nem tudom, de ők a szakemberek. Na mert az van, h a kispasi általában negyed-fél 1 között elalszik, majd 1 óra múlva kipattan a szeme, de - láss csodát -CSÖNDBEN(!) fekszik és játszadozik (pl a kezeivel, v tekereg..), amíg nem érek oda érte.

Summa summáron jól elvan, szereti a gyerekeket, Andi néni, Kati néni nagyon bírják őt, óriási fazonnak nevezték, el tudják altatni, és szépen betartja a házirendet, kezet mos, fogat mos, leül a kis asztalhoz, megvárja a többieket és gyönyörűen eszik egyedül.:)