2010. április 28., szerda
Baláék beköltöztek
Ez volt a hétvége nagy eseménye. Rengetegen voltunk, így jól fel is avattuk az ebédlőt egy 13 fős ebédeléssel. Törpike élvezte, hogy szambázhat a nagy terekben. Amikor nagymama sétáltatta, akkor végre anya is tudott kicsit segíteni. Nagyon szép kis házikó, sokszor megyünk majd látogatni. :)
Alvó bajnok
Hétvégén megfáztunk, vagyis Dávid megfázott, és rám ragasztotta. Persze az is lehet, h én is megfáztam, csak kivártam a sorom. Ő náthásabb, én jobban köhögök. Ami viszont nagyon vicces, csak az első éjszaka ébredt föl - akkor sem arra, h nem kap levegőt, hanem arra, h betolatott a kiságy egyik sarkába és beszorult, nem tudott fordulni.
A következő nap - hétfőn? - már átaludta a teljes éjszakát (ez nem volt jellemző az utóbbi időben, min. 2 ébredés per éjszaka gyors visszaalvásokkal), még csak fel sem sírt, és ez az elmúlt két napban is ugyanígy tett. Reggel fél 7 - 7 között kel, pedig az utóbbi időben gyakoribb volt a 6 előtti ébredés. Sőt, nappal sztenderden másfél órát alszik 10 körültől és 40 percet délután. Délután nehezebben alszik el, többször babakocsiban, de ma sikerült kiságyban is elszuszókálnia. Anya nem mehet ki, de nincs más dolga, mint kiságy fölött csukott szemmel támaszkodni, amiért Kismuki hálából percek alatt elalszik.
A gyerekes élet apró örömei.:)

2010. április 16., péntek
Anya első esti kiruccanása
És igen, megcsináltuk.:-) A café kör újra összejött, a tagok: Zsuzska, Anita, Márti, Kata, Réka és AMZS, na meg én, aki az esti összejövetelekről Kismuki születése óta rendre lemarad. De most eldöntöttem, bármi lesz is, ott leszek. Jencinek eddig még csak egyszer sikerült visszaaltatnia Dávidot, de bevállalta. Megbeszéltük, mit tegyen, ha sehogy nem megy, majd hazajövök. Este 8-kor már aludt, állítólag 9-kor és éjfélkor ébredt, amiből az egyiknél még fel is térdelt, de Jencinek sikerült rövid időn belül vissza altatnia mindkétszer. :-) Óriás sóhaj!
Annyira feltöltött ez az este, hogy még az sem zavart, hogy vágni lehetett a füstöt, hogy egy korty alkoholt nem ihattam, hogy negyed 2-kor feküdtem le, és Mukika hajnali 5:30-kor felsírt, majd aludt tovább, nekem viszont már nem sikerült, hogy 4 óra alvás után sem voltam félájult.

2010. április 13., kedd
Újra önálló elalvás nappal
1 hónapja nem szoptatok nappal, csak reggel és este, 2 hete pedig már nem cicin alszik el délelőtt és délután Kismuki, újra bevezettük az önálló elalvást. Ez annyiban módosult a januári sikersztorihoz képest, hogy most nem jöhetek ki, amíg el nem alszik. Persze kijövök, próbálkozom, de semmi értelme, mert pont annyi percig sír állva a kiságyban, amennyit kint töltök. Amint bemegyek és lefektetem, megnyugszik, oldalra fordul, és dolgozik az elalváson. Mindössze arra van szüksége, h felette álljak, és így akár 5 perc is elég neki a szuszókához. Az eredmény így is dícséretes, csak a derekam törik ketté az állandó kiságyba lógástól.
A helyzet, h még mindig igényli a napi 2 alvást, sőt ezek egészen menetrendszerűen beálltak. Délelőtt 10:15 és 10:45 között alszik el, ébredéstől függően, délután pedig 3-kor dől ki és mostanában egészen rendszeres az 1 óra vagy annál több alvás. Az éjszakáink is egészen jól működnek, ha felébred, vissza tudom altatni percek alatt, csak magamat nem - még mindig nem tud Jenci váltani (bár egyszer már sikerült), úh az éjszaka átalvása még várat magára.

3 gyerek, 3 szoba (avagy családi Húsvét Szomódon)
Igaz Húsvét pont két hete volt, de pár sorral azért utólag is meg kell, hogy emlékezzek. Merthogy leteszteltük, milyen egy négyhetessel, egy egyévessel, és egy 3 és fél évessel egyszerre 80 nm-en. A legkisebbet gyakorlatilag semmi nem zavarta, 3 óránként evett kicsit, a többi időt alvással töltötte. Az egyéves is teljesen jól vizsgázott, nagyokat aludt, még a mobil kiságyban is, reggel fél 8 előtt ritkán volt fent. Egyik éjszaka felébredt 3/4 4-kor, és ugyan csak fél 5-kor aludt el, de én visszafekhettem az ágyba, nem kellett behajolni hozzá. Na ez akkor utoljára fordult elő, nem lett belőle rendszer sajnos. Lilla mindössze 1szer ébresztette fel nappal, mikor torkaszakadtából sikított, mert mami nem engedte be az alvó Dávidhoz.
Baláék 4en aludtak, ami nem volt kis teljesítmény, de a várakozásokkal ellentétben egészen nyugodt éjszakájuk volt. Legjobban mami és papi járt, akik a nappaliban aludtak jó nagy ágyon és még tévézhettek is.:)

2010. április 2., péntek
Virrasztós éjszaka
Ma hajnali fél 3-kor Kismuki behívja anyát a szokásos segíts visszaaludni jajkiáltással. Anya épp nagyon mélyen alszik és ritka baromságokat álmodik, de azonnal talpon van. Mint mindig. Fejsimi, nyugtatás, visszaalvás - elégedetten nyugtázva a sikert, visszaoson a jó meleg ágyikóba. Mire újra felharsan a hívószó. Anya vissza, Kismuki próbál aludni oldalra fordulva, sikerül, anya ki, Kismuki ébred - és ez így megy egészen negyed 5-ig. A fáradtság jelei leginkább az ellilult lábakban és az egyre fogyó türelemben mutatkoznak meg. Anya kiborul negyed 5-kor, apa is ébren. Nem érti, anya miért nem türelmesebb. Majd ő bemegy. Na ezt ismerjük, bár anya durcásan bevágja magát az ágyba, még fel sem melegszik, mikor újra ő a soros. Marad a szopi. Működik, Mukika a kiságyban újra 5-kor. Anya félholtan és reszketve visszabújik az ágyba, magára teszi a közben útra kelt apa paplanját is, és várja, hogy visszatérjen az álom és a 37 fokos testhőmérséklet. Kb 6-kor már alszik is, 7-kor ébred, mert a kedves szomszéd gondosan végighúzza a 100 méteres járdán a kukát, ügyelve, hogy le ne menjen a betonról a kereke. 8-ig újra alszik, akkor érzi kelni kellene, mégiscsak munkanap, de a meggyőzés újabb félórát vesz igénybe. Kismuki 9:10-ig húzza a lóbőrt. Ő az alvás mai nyertese.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)