Igaz Húsvét pont két hete volt, de pár sorral azért utólag is meg kell, hogy emlékezzek. Merthogy leteszteltük, milyen egy négyhetessel, egy egyévessel, és egy 3 és fél évessel egyszerre 80 nm-en. A legkisebbet gyakorlatilag semmi nem zavarta, 3 óránként evett kicsit, a többi időt alvással töltötte. Az egyéves is teljesen jól vizsgázott, nagyokat aludt, még a mobil kiságyban is, reggel fél 8 előtt ritkán volt fent. Egyik éjszaka felébredt 3/4 4-kor, és ugyan csak fél 5-kor aludt el, de én visszafekhettem az ágyba, nem kellett behajolni hozzá. Na ez akkor utoljára fordult elő, nem lett belőle rendszer sajnos. Lilla mindössze 1szer ébresztette fel nappal, mikor torkaszakadtából sikított, mert mami nem engedte be az alvó Dávidhoz.
Baláék 4en aludtak, ami nem volt kis teljesítmény, de a várakozásokkal ellentétben egészen nyugodt éjszakájuk volt. Legjobban mami és papi járt, akik a nappaliban aludtak jó nagy ágyon és még tévézhettek is.:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése