1 hónapja nem szoptatok nappal, csak reggel és este, 2 hete pedig már nem cicin alszik el délelőtt és délután Kismuki, újra bevezettük az önálló elalvást. Ez annyiban módosult a januári sikersztorihoz képest, hogy most nem jöhetek ki, amíg el nem alszik. Persze kijövök, próbálkozom, de semmi értelme, mert pont annyi percig sír állva a kiságyban, amennyit kint töltök. Amint bemegyek és lefektetem, megnyugszik, oldalra fordul, és dolgozik az elalváson. Mindössze arra van szüksége, h felette álljak, és így akár 5 perc is elég neki a szuszókához. Az eredmény így is dícséretes, csak a derekam törik ketté az állandó kiságyba lógástól.
A helyzet, h még mindig igényli a napi 2 alvást, sőt ezek egészen menetrendszerűen beálltak. Délelőtt 10:15 és 10:45 között alszik el, ébredéstől függően, délután pedig 3-kor dől ki és mostanában egészen rendszeres az 1 óra vagy annál több alvás. Az éjszakáink is egészen jól működnek, ha felébred, vissza tudom altatni percek alatt, csak magamat nem - még mindig nem tud Jenci váltani (bár egyszer már sikerült), úh az éjszaka átalvása még várat magára.
2010. április 13., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése