2013. augusztus 20., kedd

Nyaralás a Balatonnál

Júl 27-től aug 2-ig béreltünk egy nagyon szuper balatonfelvidéki óriás medencés telken lévő kétszintes, nagyon kellemes házat Baláékkal közösen Balatonalmádi és Földvár között a domboldalon. Azt hiszem kifogtuk a nyár legmelegebb hetét, még éjszaka is 30 fok volt a házban, ami persze terhesen kissé megnehezítette az alvást és létezést, de szerencsére jól bírtam.

Baláék egy nap késéssel érkeztek Fenyvesről, mert tönkrement az aksijuk, úh csak másnap tudták megoldani az indulást. Aznap is csak 1 körül értek oda, aztán mikor meglátták a házat, már bánták, h nem indultak korábban. :)

Az első éjszaka számomra rémes volt, valószínűleg romlott vajat ettem előző este, mert hajnali 5-ig a wc-én ültem egy lavórral az ölemben, és minden kijött belőlem.:( Másnap kialvatlan és gyenge voltam, de hétfőre teljesen rendbe jöttem. Biztos, h nem vírus volt, mert senkinek nem adtam tovább.

Lilla, Panni és Dávid imádták a medencét, aminek a vize jó meleg is volt az időjárásnak és a napelemeknek köszönhetően, úh órákig hagytuk őket ugrálni a vízbe. Lilla és Dávid már egyedül ugráltak úszószemüvegben. Dávid nagyon sokat fejlődött nyárra, már 2-3 m-t úszik víz alatt, igaz, még csak úgy, hogy befogja az orrát, ezért csak egy kézzel lapátol és talán emiatt ösztönösen csak egy lábbal evez, de halad és kezdetnek ez is nagyon szép, büszkék vagyunk rá. Imádja a vizet, az úszást, alig lehet kirobbantani a medencéből. Rengeteget játszottak, gumimatracon ugráltak, vízipisztollyal lőttek, a házban autóztak, a kert játszóterén homokoztak, hintáztak és Dávid természetesen porolt a kinti autókkal, mert ezt nem bírja megunni. Annyira élvezték a házat, a medencét, az udvart, hogy strandon csak egyszer voltunk a Balaton-parton.Mindhárman panaszkodtak, hogy hideg a víz, koszos, ezért nem látnak víz alatt semmit, sok az ember, és persze terhesen is kényelmesebb nyugágyakban ücsörögni, mint a földön feküdni, úh nem erőltettük a továbbiakban a strandot, csak esténként mentünk le a Balatonhoz koncertet hallgatni, enni, pónizni.

Egyik nap Baláék kitalálták, hogy menjünk el a Sobri Jóska Kalandparkba Kislődre. Nagyon szuper kis hely, a környezet is szép, és rengeteg minden van, ami a gyerekeket érdekli. Törpi rosszul indított, volt egy motorral működő kisautó, ami tetszett neki, bele akart ülni, ám kiderült, h egyedül kell benne ülni, 2-esig váltani kell és hangos (ezt még mindig utálja), úh a bedobbott 500 Ft-os Sobri bankót már nem adták vissza, ő viszont sírva menekült a helyszínről. Ezután mindenáron a trambulinba akart menni, aminek sok értelme nem lett volna, mert az itthon is van, ráadásul ingyen, úh nagy nehezen meggyőztük, h menjünk inkább az ugrálóvárba. Ott Pannival nagyon jól elvoltak. Panni először nem mert lecsúszni a magas csúszdáról, úh Zsuzsu is felmászott vele és óvatosságból befogott orral csúszott le együtt Pannival. :)) Ez volt a nap egyik fénypontja. :)

Lilla közben már a kötélpályán haladt a fák között, neki ez volt a kihívás, és végül Dávid is úgy döntött, megpróbálja. Először a "bébi" pályán ment, nekünk derékmagasságban, nagyon ügyes volt, élvezte, hogy jól megy. Aztán közölte, h szeretne felmenni olyan magasra, mint Lilla. Épp készültem kimondani, hogy szó sem lehet róla, mikor Jenci rábólintott. Megállt bennem a levegő. Az a pálya a fejünk felett volt. Jenci felmászott ugyan biztosítás nélkül utána, viszont mivel a karabínert nem tudta kezelni és csak mögötte tudott menni, az állomásokon másodpercekig állt kibiztosítás nélkül Törpi, amíg Jenci át tudta kötni a következő pályára. Én sokkot kaptam, annyira féltem, h leesik, és még el sem tudom kapni, mert elvetélek. Szerencsére jött egy nehezebb szakasz, és Törpi közölte, hogy itt már fél, nem szeretne tovább menni. Egy óriási kő esett le a szívemről és a mécses is eltört nálam, mikor kiengedtem a feszültséget...

Sok programunk nem volt, de a házban nagyon jól elvoltunk, medencéztünk, játszottunk, jókat ettünk és gyönyörködtünk a panorámában. Persze a fiúk azért elmentek futni, így ők a Kilátónál is jártak, ahová mi nem jutottunk fel. Este néztük a hullócsillagokat, amiből nem volt kevés. És mivel éjszaka is meleg volt, mindezt az igazi nyári éjszakában tudtuk megtenni.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése