Az utóbbi időben ismét elkezdett reggel fél 8-ig vagy tovább aludni, igaz az esti elalvások minden igyekezetem ellenére, későbbre csúsztak (fél 10 körülre). Kb 8, mire meggyőzzük, hogy induljon a fürdőszobába, ahol imád játszani a vízben, mi pedig hagyjuk (néha túl sokáig, akár fél óráig is), majd felöltözés, hálózsák és kezdődik a mese. A mese rovat is sokszor 20 perces, és még csak azután következik a rituálé: kizárólag anyával szeretne aludni, hintaszékben kezdjük, ott szeretgetés, ölelgetés rész van, majd ágyba fekvés és "kevés" beszélgetés. Imádja, és persze én is, annyira jókat lehet már vele beszélgetni (ezt az oviban is megjegyezték az óvónők, jó társalgó és tájékozott:)). Csak sajnos, nehéz meghatározni a végét, hiába mondom, h ennyi, mindig kialkuszik magának még egy keveset. Úh most azt találtam ki, h a hintaszékben beszélgetünk, amint befekszik az ágyba, már nincs szövegelés. Azt azért elérte, hogy a beszélgetés záró rituális mondókánkat ilyenkor is elmondjuk, ez pedig:
"Aludjál jól / álmodjál szépeket / Aranyos meséket / Tündér öltöztessen / Angyal simogasson / Aranyos pillangó kocsija ringasson." Együtt mondjuk, majd jó éjszakát kívánunk egymásnak, aztán rövid csönd után minden alkalommal megjegyzi, hogy "anya, addig maradjál itt, amíg elalszom" és anya megígéri, és be is tartja ezt (általában ő is elalszik..).
Olyan kis édes esti szokás ez, h nincs szívem rászoktatni az egyedül elalvásra, ami egyébként napközben teljesen magától értetődő. Igazából megy is neki, mert mikor nagyon dolgoznom kell, és határozottan elmondom neki, h most nem tudok vele aludni, akkor - vmi miatt apával nem akar - közli, hogy inkább egyedül alszik el, és tényleg megteszi.
A hosszas esti rituáléért cserébe viszont nagyon jól alszik, sosem ébred fel (csak ha vmi baja van, ami nagyon ritka szerencsére) és mostanában hétköznap reggel ébreszteni kell.
2012. október 20., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése