Az utóbbi időben ismét elkezdett reggel fél 8-ig vagy tovább aludni, igaz az esti elalvások minden igyekezetem ellenére, későbbre csúsztak (fél 10 körülre). Kb 8, mire meggyőzzük, hogy induljon a fürdőszobába, ahol imád játszani a vízben, mi pedig hagyjuk (néha túl sokáig, akár fél óráig is), majd felöltözés, hálózsák és kezdődik a mese. A mese rovat is sokszor 20 perces, és még csak azután következik a rituálé: kizárólag anyával szeretne aludni, hintaszékben kezdjük, ott szeretgetés, ölelgetés rész van, majd ágyba fekvés és "kevés" beszélgetés. Imádja, és persze én is, annyira jókat lehet már vele beszélgetni (ezt az oviban is megjegyezték az óvónők, jó társalgó és tájékozott:)). Csak sajnos, nehéz meghatározni a végét, hiába mondom, h ennyi, mindig kialkuszik magának még egy keveset. Úh most azt találtam ki, h a hintaszékben beszélgetünk, amint befekszik az ágyba, már nincs szövegelés. Azt azért elérte, hogy a beszélgetés záró rituális mondókánkat ilyenkor is elmondjuk, ez pedig:
"Aludjál jól / álmodjál szépeket / Aranyos meséket / Tündér öltöztessen / Angyal simogasson / Aranyos pillangó kocsija ringasson." Együtt mondjuk, majd jó éjszakát kívánunk egymásnak, aztán rövid csönd után minden alkalommal megjegyzi, hogy "anya, addig maradjál itt, amíg elalszom" és anya megígéri, és be is tartja ezt (általában ő is elalszik..).
Olyan kis édes esti szokás ez, h nincs szívem rászoktatni az egyedül elalvásra, ami egyébként napközben teljesen magától értetődő. Igazából megy is neki, mert mikor nagyon dolgoznom kell, és határozottan elmondom neki, h most nem tudok vele aludni, akkor - vmi miatt apával nem akar - közli, hogy inkább egyedül alszik el, és tényleg megteszi.
A hosszas esti rituáléért cserébe viszont nagyon jól alszik, sosem ébred fel (csak ha vmi baja van, ami nagyon ritka szerencsére) és mostanában hétköznap reggel ébreszteni kell.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: alvás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 20., szombat
2012. március 31., szombat
3 éves lett
Ismét megpróbálom összegyűjteni, mint minden évfordulón, mi mindent tud már egy 3 éves nagyfiú.
2 hete szobatiszta. Még a kakilással vannak problémák (csak pelusba megy), de március végére ez is megoldódik. Gyönyörűen, választékosan beszél. Az agya úgy működik, mint egy szivacs, mindent megjegyez. És már nem csak a verseket és dalokat, de azt is, mit mondtunk neki. Nehéz bármit a feje felett megjegyezni, mert figyel, rákérdez és emlékszik is rá. És ami a legfőbb, nagyon is érti.:)
Nagyon jó alvó, minden éjszakát átalszik már másfél éve (igaz, akkor a bölcsibe szoktatás miatt még voltak időszakos ébredések, 1 éve csak ha rosszat álmodik.) 10 óra az alvási idő éjszaka, másfél-2 nappal.
Szeptembertől mini csoportos óvodás, felköltöztek az emeletre ősszel, ahová csak a nagyok járnak fel. Az új óvónénijét, Anikót imádja, de töretlen a szerelem Edittel is, akit gyakran becézget (legutóbb azt mondta neki, h "szia te kis aranyalma".:)) Nagyon érdeklődő, olyanokat kérdez, hogy mit jelent az, hogy boldogság, szabadság, stb.
Egyedül öltözik, nem is nagyon hagyja, hogy segítsük, csak este, pizsama húzáskor. Cipőt még csak levenni tudja, de a 'crocs' papucsát gond nélkül felveszi.
Kedvenc étele nincs sok, de legalább azok adu ászként működnek. Még ha nem is annyira fixek - a tonhal pástétom pl régebben azonnal asztalhoz csalta, már "nem szereti". A főzelékekkel viszont biztosra lehet menni, kedvencek a borsó, spenót, finomfőzelék, de megeszi a lencsét és a sárga borsót is. Imádja a gombát, de pl leszokott a "rizs kukoricával"-ról, ami régen szintén az adu ászok közé tartozott. Kukacsajti (nyomós sajt) szintén egy állandó szereplője a hűtőnknek. Szereti a húslevest is hús nélkül, a bab leves tejjel pedig igazi kedvenc. Ebből 3 tányérral eszik. Pancsinak hála megtudtuk, h a házi készítésű májgaluska is dobogós tétel.
A hiszti mint életkora sajátossága hozzánk is beköszöntött. Néha csak bámulunk tátott szájjal Jencivel, hogy most mi történt, mikor eltorzult hangon (ennek nagy mestere) visít valami miatt, ami nem mindig derül ki, hogy micsoda. Kezdjük viszont tanulni kezelni ezeket, az biztos, hogy csak a türelem és odafigyelés segít. Ettől még persze néha elszakad a cérna, mert hogy Anya és Apa idegei sincsenek kötélből.:)
Szerencsére azonban ez ritkán jellemző és a hisztik sem tartanak sokáig.
Az viszont a világ legédesebb gyerekévé teszi, ahogy azt mondja, miután megölel, hogy szeret és hogy ""én szeretlek a legjobban".:)
Magassága: 98cm, súlya: 15 kg. És már tudja, hogy Jenei Dávidnak hívják, Pomázon él, 3 éves (ezt mutatja is) hogy anya Polgár Kriszta, apa Jenei István.:)

2011. december 4., vasárnap
A hold lámpa csúfos bukása
Igen, túlzottan optimista volt azt gondolni, hogy ennyi volt és kész. Valószínűleg egy kevésbé szentimentális anyuci már pontot tett volna a dolog végére, de Dávid anyucija megsajnálta őt. 1 hét után ugyanis pontosan vágta, h egy ez a csilivili csillag és hold lámpa Anya és Apa helyettesítő eszköz, úh közölte, Anya visszavisz holdlámpát a boltba és bejön. Még harcoltam egy kicsit, de folyamatosan hívogat, és ha bemegyek, 15 perc után kiosonok, ha "edukálom", egy óránk is rámegy.
Holdlámpa sokáig negligálva lett, de mikor már egyértelmű volt számára, h ez többé nem szülő-helyettesítő eszköz, újra megszerette. Úh most együtt nézzük a csillagokat és a holdat a plafonon este. :)

2011. november 23., szerda
Csillagokat, holdat vetítő teknős
Ezt ma kapta ajándékba a kispasi, és teljesen odavan érte. Érintésre más és más színűek lesznek a csillagok, és persze a hold is. Ezt bekapcsoltuk mese után az ágya mellett, és megbeszéltük, hogy a csillagokkal fog ma este aludni, Apa és Anya nem jönnek be. Először nem akart belemenni, de aztán csak halkan hívogatta anyát, aki keményen kitartott (közben majd megszakadt a szíve), nem ment, és csönd lett.
Túlzottan optimista lenne abban reménykedni, h ennyi volt az átszokás az egyedül elalvásra este is (nappal már nagyon régóta megy), de azért hátha. Mellesleg kicsit hiányzik a beszélgetés vele, a világ legcukibb csicsergését ilyenkor szokta produkálni, most meg csak úgy csend lett.
Na ennyit a rendre szoktatásról.
És az érzelmek harcáról.

2011. október 9., vasárnap
Rossz álom
Felébredt hajnali 2-kor, majd még 3szor fél 5-ig. 3/4-kor beköltöztem hozzá, mert rosszat álmodott és félt, na meg mert így reméltem még 1 órácska nyugodt alvást negyed 7-ig. Reggel megkérdeztem, emlékszik-e a rossz álomra:
Anya: "emlékszel, mit álmodtál?"
Dávid: "igen, volt ott egy nagy elefánt, aki megszólalt. Törpi nagyon megijedt. Egy kisfiú beleesett a vízbe, ki kellett húznom. Ez volt a feladatom."
:) tupírozás nélkül!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)