A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3 éves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 3 éves. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 31., szombat

3 éves lett

Ismét megpróbálom összegyűjteni, mint minden évfordulón, mi mindent tud már egy 3 éves nagyfiú.

2 hete szobatiszta. Még a kakilással vannak problémák (csak pelusba megy), de március végére ez is megoldódik. Gyönyörűen, választékosan beszél. Az agya úgy működik, mint egy szivacs, mindent megjegyez. És már nem csak a verseket és dalokat, de azt is, mit mondtunk neki. Nehéz bármit a feje felett megjegyezni, mert figyel, rákérdez és emlékszik is rá. És ami a legfőbb, nagyon is érti.:)

Nagyon jó alvó, minden éjszakát átalszik már másfél éve (igaz, akkor a bölcsibe szoktatás miatt még voltak időszakos ébredések, 1 éve csak ha rosszat álmodik.) 10 óra az alvási idő éjszaka, másfél-2 nappal.

Szeptembertől mini csoportos óvodás, felköltöztek az emeletre ősszel, ahová csak a nagyok járnak fel. Az új óvónénijét, Anikót imádja, de töretlen a szerelem Edittel is, akit gyakran becézget (legutóbb azt mondta neki, h "szia te kis aranyalma".:)) Nagyon érdeklődő, olyanokat kérdez, hogy mit jelent az, hogy boldogság, szabadság, stb.

Egyedül öltözik, nem is nagyon hagyja, hogy segítsük, csak este, pizsama húzáskor. Cipőt még csak levenni tudja, de a 'crocs' papucsát gond nélkül felveszi.

Kedvenc étele nincs sok, de legalább azok adu ászként működnek. Még ha nem is annyira fixek - a tonhal pástétom pl régebben azonnal asztalhoz csalta, már "nem szereti". A főzelékekkel viszont biztosra lehet menni, kedvencek a borsó, spenót, finomfőzelék, de megeszi a lencsét és a sárga borsót is. Imádja a gombát, de pl leszokott a "rizs kukoricával"-ról, ami régen szintén az adu ászok közé tartozott. Kukacsajti (nyomós sajt) szintén egy állandó szereplője a hűtőnknek. Szereti a húslevest is hús nélkül, a bab leves tejjel pedig igazi kedvenc. Ebből 3 tányérral eszik. Pancsinak hála megtudtuk, h a házi készítésű májgaluska is dobogós tétel.

A hiszti mint életkora sajátossága hozzánk is beköszöntött. Néha csak bámulunk tátott szájjal Jencivel, hogy most mi történt, mikor eltorzult hangon (ennek nagy mestere) visít valami miatt, ami nem mindig derül ki, hogy micsoda. Kezdjük viszont tanulni kezelni ezeket, az biztos, hogy csak a türelem és odafigyelés segít. Ettől még persze néha elszakad a cérna, mert hogy Anya és Apa idegei sincsenek kötélből.:)

Szerencsére azonban ez ritkán jellemző és a hisztik sem tartanak sokáig.
Az viszont a világ legédesebb gyerekévé teszi, ahogy azt mondja, miután megölel, hogy szeret és hogy ""én szeretlek a legjobban".:)

Magassága: 98cm, súlya: 15 kg. És már tudja, hogy Jenei Dávidnak hívják, Pomázon él, 3 éves (ezt mutatja is) hogy anya Polgár Kriszta, apa Jenei István.:)