Vendégségben Reniéknél

Ma vendégségben voltunk, gyerekbuliban, Reniék zuglói magaslakában. Régen mozdultunk már ki kettesben Kismukival, úh meglehetősen rutintalan voltam reggel. Az első alvást a kocsiban terveztem, ezért mindent előtte kellett előkészítenem. Dávid fél 7-kor ébredt, mégis csak negyed 11-kor sikerült elindulnom, pedig Jenci előpépesítette az almát a tízórai-/uzsihoz, hajat sem mostam, és a tükör előtt sem töltöttem órákat, ok, a szemfesték felkerült, de anélkül 35 felett nem indulunk el itthonról, ez alapszabály.

Kismaci türelmes volt, és persze nagyon fáradt, úgyhogy 1 perc alatt elaludt az autóban - gondolom, mert hogy háttal van a visszapillantó tükörnek, de nem volt láb- és kéz mozgás és zaj sem. 45 percet aludt, ebből 5-öt már Reniék előtt a parkolóban. Szándékosan csak a pelenkázó táskát vittem, plusz a termoszt mint plusz terheket a 9 kg-os (plusz ruha) gyerekem mellett, mert Reniékhez csak kisportolt alsó- és felsőtesttel lehet emberi időben feljutni a negyedikre. Ahogy én jutottam fel, azt inkább hasonlítanám egy kivénhedt, hátizsákos lajhár felkapaszkodásához. Ezért mikor a 3.-on, rács előtt ácsorogva felhívtam Renit és nem vette fel a telefont, a táskák lehullottak rólam, így legalább Mukika megúszta a landolást, noha a nyakáig csúszott már a teljes téli szerkója. Az tuti, hogy ha mi laknánk itt, akkor én mindössze heti egyszer mozdulnék ki, akkor is kizárólag apukával, minden beszerzendő dolgot pedig a lelkes, rendelést is vállaló cégek munkatársai nyújtanának át nekem az ajtóban.

A napunk 3-ig jól sikerült, Dávido nagyon jól érezte magát, kicsit már Ábellel is játszott, de a teljes euforiához azért kellettek Reni néni (hihi ezt utálja) bohóckodásai is. A legnépszerűbb a retro lámpa volt, ami úgy néz ki, mint egy fejre állított borotvahab ecset, csak éppen minden szál végén egy pici színes-világítós pötty van. Az én lámpa rajongó kisfiamnak ez maga volt a gyönyörűség. Igaz, a zenélő szinti is hosszan lekötötte a figyelmét és tépte szálanként ki az idegeinket is.:-)

Renivel kitaláltuk, hogy a jövőbeni találkozások meghosszabbítása miatt próbáljam meg Kismukit Ábel ágyában lefektetni délután. Az ötlet kiváló volt, csak Ábel aludta meg éppen a havi rekordját: hiába fektette le Reni fél 1 után, negyed 4-kor is csak úgy ébredt fel, hogy "spontán" zajt csaptunk. Már ekkor több mint 4 órája fent volt Macika, akit jól le is fárasztottunk, úh az esélytelenek nyugalmával álltam neki a feladatnak. Persze, vigasztalhatatlanul sírt, úh kivettem és megszoptattam a fotelben, így rajtam aludt 25 percet. Még jó, hogy maradtunk, remekül szórakoztam.:-) Közben Szilvi is megérkezett Hannával, és mindenki csak találgatta, hova tűnhettem, mert a nappaliban elhelyezett és állandóra bekapcsolt bébiőr speaker már nem közvetítette az ordítást élő egyenesben.

Fáradtan ébredt, úh innentől kezdve már csak nyűglődés volt az ottlétünk, vegyítve jó nagy gyerekricsajjal, és ez így együtt rémesen leszívta az agyamat. Annyira, hogy roham léptekben véget vetettem a partizásunknak, lecígőltem a cuccokat és a szabad kezemmel kihajtogattam a hordozót a csomagtartóból, amibe behelyeztem a rettenetesen fáradt gyereket és imádkoztam, hogy tudjon még egyet aludni, mert folyamatos sírással nem biztos, hogy le tudom vezetni a 40 perces távolságot. Elaludt, szuper. Én viszont annyira lemerültem, hogy elvétettem a pomázi leágazást a 11-esről(!), majd a hátsó úthoz vezetőt is, úgyhogy Szentendre felsőn fordultam vissza egy utcában, hogy egyszer végre hazaérjünk. Ráadásul mennyire utálok a hátsó úton menni vak sötétben, ahol állandóan kifogom a rodeó bajnokokat, akik úgy gondolják, hogy ez az út kiválóan alkalmas arra, hogy szuperjárgányaikkal teszteljék a felső sebességlimiteket.

Mikor megérkeztünk és nem nyitotta a kulcsom a kaput, már meg sem lepődtem. Viszont legalább Dávid aludt 45 percet, így jókedvűen vetette bele magát a játékba apával.