Gondoltam eljött a kekszes-piskótás tejpép ideje, többek között azért is, mert vészesen közeleg a lejárati ideje. Igazából van egyfajta tejpép fóbiám, nem kell a gyereknek 1 éves kor alatt semmi, ami tehéntej alapú. Na de a dobozon az áll: 6 hónapos kortól - gondoltam 10 és fél hónaposan már csak felnőttünk hozzá. Nem is kicsiben, nagyban indítottunk. Délelőtt ezt kapta a gyümölcsös-sinlacos-joghurtos keverék helyett tízóraira, és mivel látszólag nagyon bejött neki, uzsonnára is kimértük. Még az alvások is ideálisan alakultak nappal: délelőtt szépen elaludt egy 15 perc magyarázgatás után 3/4 óráig, délután pedig - legnagyobb meglepetésemre - 15 perc alatt, negyed 4-kor (1 órára!), így kényelmesen beértem 4-re a Caféba Kata szülinapot ülni a csajokkal.
De aztán este lett. Az már (szinte) menetrend-szerű karácsony óta, hogy elalvás után 1 - másfél órával felébred, viszont amióta önállóan alszik nappal, azóta egy kis simogatással pár perc alatt vissza altatom ilyenkor. Este később, 20:20-kor kezdődött a szopi, csak 9-kor aludt el, de mikor betettem a kiságyba, felébredt, vissza altattam, majd felhúztam a rácsot (rácsfóbia - attól félek egyszer kifordul rajta, mikor felébred, elvégre majdnem 10 és fél hónapos), amivel felébresztettem. Pompás. Na akkor már dühösen sírt, annyira, hogy nem tudtam megvigasztalni. Kivettem, ugyanúgy folytatta. Nem maradt más, újra szopi, akkor megnyugodott, visszaaludt. Fél 10 lett. 10-kor újra ébredt, ismét rettenetesen sírt, nem működött a fej simogatás, úh megint kivettem, megszoptattam, visszatettem, felébredt, ordított. 11 óra. Nem bírom. 100 éve nem volt ilyen, de megkérem Jencit, költözztön ki a nappaliba, a gyerekkel alszom, és egyébként sem tudok már többet jobb ciciből szoptatni. Fél 12-kor alszik el. Majd ébred 3/4 1-kor. Épp elaludtam. Ismét lehetetlen megnyugtatni. Mi történik vele? Megszoptatom, nincs más, vissza alszik. Hallom, hogy nehezen veszi a levegőt - lehet, hogy megfertőztem.:-( Elalszom, majd a köhögésére ébredek. Fél óránként. 4-kor felsír, megőrülök, ez már a kínzás határa. Juhuu, vissza alszik magától, én is kb fél óra múlva, de 5-kor újra jajveszékelő sírás. Szopi, megnyugszik, elalszik 5:50-kor. Kész vagyok. Már én is 1 perc alatt alszom el, de fél 7-kor kel, amikoris legalább végre sikerül fejsimogatással vissza altatni. 8-kor ébred. Úgy érzem, mintha másnapos lennék: vattát köpök, zsibbadok és leragad a szemem...
Tejpép elajándékoz. Mert hogy mi más lehetett volna az ok? Újszülött kora óta nem volt ilyen éjszakám. Védőnőm szerint sem kell tejpépet adni 1 éves kor előtt, mert kikészítheti a gyomrukat. Vagy szimplán romlott volt? De olyan jóízűen ette..
A napunk is totál káosz, minden elcsúszva, és persze, hogy nem alszik el délelőtt. Gyorsan leszaladok vele a doktornőhöz. 9020g, legalább ezt megtudtuk, meg azt, hogy beadja nekem a H1N1 elleni vakcinát ott helyben. Ha akarom. Bár a járványnak lassan vége, azért ez jó hír. Visszafelé elalszik a kocsiban, annak ellenére, hogy 5 perces az út. Kicsit kocsikázom vele, de benzin ár emelés volt, úh inkább hazamegyünk. Még a motort is leállíthattam, édesdeden aludt 3/4 órát az autóban. Délután ismét semmit.
Este kárpótol ezért a napért, 3/4 9-kor elalszik, és reggel 7:10-kor ébred, pedig náthás. Egyszer sem kellett bemenni hozzá.:-)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virrasztás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: virrasztás. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. január 19., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
