Felébredt hajnali 2-kor, majd még 3szor fél 5-ig. 3/4-kor beköltöztem hozzá, mert rosszat álmodott és félt, na meg mert így reméltem még 1 órácska nyugodt alvást negyed 7-ig. Reggel megkérdeztem, emlékszik-e a rossz álomra:
Anya: "emlékszel, mit álmodtál?"
Dávid: "igen, volt ott egy nagy elefánt, aki megszólalt. Törpi nagyon megijedt. Egy kisfiú beleesett a vízbe, ki kellett húznom. Ez volt a feladatom."
:) tupírozás nélkül!
2011. október 9., vasárnap
2011. augusztus 10., szerda
Hurrá nyaralunk!
Dávid életében először eljutottunk a tengerpartra. Nagy vállalkozás volt, mert bár nem mentünk nagyon messzire, így is több órás volt az út, főleg, mert sikerült utolsó pillanatban dönteni a nyaralásról, így fittyet hányva minden jótanácsnak és a józan észnek, elindultunk szombaton délelőtt Horvátországba, azon belül Krk szigetre, Vrbnikre. Tekintve, hogy egy héttel korábban döntöttük el, hogy bevállaljuk, már nem lehetett játszani a hétköznapi indulás trükkel, úh nyomatékosan megkértem Jencit, h csak akkor egyezzen bele, hogy ha nem fog szétrobbanni az idegtől, ha esetleg beszorulunk igazi lúzerként a tengerpartra szombaton igyekvő többi igazi lúzer túrista közé.
Arcomon a na látod, nem kell állandóan parázni és egyébként is, már biztos megreformálták az autópálya rendszert az elmúlt x évben, amíg nem jártunk H.országban diadalmas és büszke mosolyával konstatáltam, hogyan suhanunk keresztül a horvát autópályán mindenféle akadály nélkül, mikor egyszer csak vészvillogós fékezéssel lassító autók mögött hirtelen 20-ra csökkent a sebességünk. Nem baj, legalább hétágra süt a nap és igazi nyár van, gondolhattuk volna, de éppen 15 fok volt, és szakadt az eső. Már hetek óta hideg van és esik, de majd a tengerparti országban biztos nem lesz így, mert hogy nem lehet így. Így volt. Rémülten figyeltem Jenci arcát, de tartotta magát. Időnként kicsúszott a száján vmi mit keresünk itt, meg nem hiszem el, de szerencsére Dávid elterelte a figyelmünket. Ugyanis ő is megunta a banánt. Már 5-6 órája kocsiban voltunk, és most hiába lassított Apa, nem lehetett kiszállni. De ő kitartó volt, és megállás nélkül hajtogatta, h kiszállsz. Mentő ötletként hátra ültem mellé, kivettem az ülésből, és meséltem neki. Aztán ettünk kicsit, újra meséltünk, és minden erőmmel szórakoztattam. Közben időnként meglódult a forgalom, nem értettük, hogy lehet az, h bizonyos szakaszokon 120-szal megyünk, majd újra 20-szal. Kb másfél órát voltunk fogságban, aztán egyszer csak beindult. Addig Dávid annyira elfáradt, h bealudt az ülésben, így nyugalom árasztotta el az autót a hátralévő 2,5 órában.
Utólag visszatekintve, teljesen jól megúsztuk. A szembeforgalom 20-szal sem ment, ők bebetonozódtak az aszfaltba, megszámlálhatatlan km-en keresztül. Úh egy biztos volt, akárhogy is, de hazafelé nem szombaton jövünk.
Így esett, hogy a 6 órás utat 9 óra alatt sikerült megtennünk.
De megérte.
Nagyon szép kis városkába érkeztünk, egy domboldalon volt az apartmanunk, panorámás kilátással. Egy ismerősöm ismerőse volt az apartman kiadója, aki nagyon készségesen körbevezetett minket a pici városban, és gyakorlatilag 1 óra leforgása alatt megmutatott minden lényegeset: hol lehet parkolni, jó pizzát enni, vásárolni, strandolni és hogy hogy jutunk le a partra.
A jó pizzáshoz - tengerparti kilátással - azonnal beültünk, és Dávid előtt le a kalappal, mert 9 órás utazás után is remekül bírta a fél 8-kor megrendelt vacsorát. A pizza tényleg isteni volt (bár Dávid kizárólag a szélét ette ketchuppal), a levegő még kicsit hűvös, de határozottan kellemesebb, mint otthon. 10-re került ágyba a Kispasi, mi pedig bontottunk egy jó kis fehérbort a teraszunkon, h ezzel ünnepeljük meg a megérkezésünket és hogy levezessük a szombati utazás okozta sokkot.
Más másnap szép idő volt, és napról napra melegebb lett. A dombról minden nap lementünk reggel a strandra, majd délben szabályosan visszamásztunk, és délután ugyanez a túra még egyszer. A 3 edzés mentes évem mindenképpen éreztette hatását, viszont ennyi mozgás elég volt, h elmúljon a hátfájásom - leszámítva, mikor Dávid velem cipeltette fel magát a hegyre.:)
Egy szikla alatt, mint egy óriási kapun keresztül mentünk át a strandra. Olyan volt, mint egy elszigetelt kis öböl, pár lépést a vízben kellett megtenni, hogy újra kijussunk a "szárazföldre". Hétfőn reggel senki nem volt a parton, miénk volt az egész terület, szuper volt. Az icipici partszakasz teljesen tele volt kavicsokkal, ami Dávidnak maga volt a kánaán, non-stop kavicsot dobált, úh Jencivel csak azt felügyeltük felváltva, nehogy fejbe dobjon egy-két figyelmetlen túristát. Egyébként nagyon jól lehetett mellette pihenni.
2 napig nem volt hajlandó bemenni a vízbe, csak ült a parton és dobálta a kavicsokat. Ha véletlenül nagyobbat hullámzott a tenger és elérte a lábait a víz, akkor sértődötten rászólt: "naa, tenger!" Aztán Jenci ölbe vette, mert hogy nehogy már nem megy bele a vízbe a vízimádó kisfiunk, és folyamatosan szoktatta hozzá. Átmeneti megoldásként vettünk neki egy csónakot, azt imádta. Beült napszemüvegben, mentőmellényben, és úgy hullámzott a vizen, mint valami kisherceg jól van tenger, ringathasz arckifejelezéssel. A 3. napon gyakorlatilag már nem lehetett kivenni a vízből. A Danette "puing" volt az egyetlen működő eszköz, amivel ki lehetett csalogatni, úh egy hétre elástuk az elveket a kövek alá.
Az apartman viszonylag tágas volt, nekünk volt egy hálónk, Dávid az étkezőben aludt, ezen kívül még egy konyha, fürdő és egy kicsi virágos, köves kert és terasz állt rendelkezésünkre. Nappal betoltuk az ágyát a hálónkba, így akár főzni is tudtam, amikor aludt. Merthogy szinte minden nap főztem. De ez nem volt teher, fent a dombon 10 p alatt el lehetett sétálni az óvárosba a boltba a szükséges alapanyagokért, ami önmagában élmény volt ebben a környezetben. Egyszerű ételeket dobtam össze, esténként pedig többnyire a közeli pizzás takeaway szupertonhalas pizzáját ettük.
Felettünk is volt egy apartman, ez is a kerthez tartozott, de nagyobb volt a miénknél, és két szintes, ki is néztük Baláéknak, ha esetleg jövőre sikerül együtt összehozni egy nyaralást.:)
Valójában ki sem mozdultunk Vrbnikről 1 hétig, de nagyon élveztük. Otthon hagytunk minden problémát, teljesen kisimultunk, lebarnultunk, Dávid pedig végre átélte, hogy mit is jelent valójában a tengeri kaland, amit a Babócás könyvben olvastunk neki milliószor. Hazaérkezés után, sőt később is sokszor emlegette a tengert, és kérte, hogy menjünk oda újra.
Ami a hazautat illeti, elmeséltük az apartman hölgynek, hogy jártunk az utazással, és hogy félünk a szombati hazameneteltől, mire ő felajánlotta, hogy maradjunk még egy éjszakát, és nyugodtan induljunk vasárnap hajnalban, mert úgyis csak délután jön a következő vendége. Mindezt felár nélkül. Úh szombat este összepakoltunk, hajnali 4-kor keltünk, levittük a kocsiba a cuccainkat Jencivel és fél 6-kor keltettük a Kispasit. Teljesen jól viselte, így végül sikerült hazaindulnunk fél 7 körül.
Hamarabb is sikerült volna, ha Jenci nem vél felfedezni valami kattogó hangot az autón, ami némileg elbizonytalanított a hazajutásunkkal kapcsolatban, de jó volt hozzánk az öreg Scenic, és hazahozott minket. Érdekes módon, Dávid rosszabbul viselte a zökkenőmentes utat, most már két óra után rázendített az anya ölébe dallamra, és ezt folyamatosan kántálta, kisebb szünetekkel. Mivel reggel volt, nem volt álmos, úh Letenyéig nem aludt el. Ott megálltunk, játszótereztünk egy nagyot, kifárasztottuk, ettünk, és mikor visszaültünk az autóba, azonnal bealudt. Így csendben hazaértünk a végre jó meleg nyárba, Pomázra.
Arcomon a na látod, nem kell állandóan parázni és egyébként is, már biztos megreformálták az autópálya rendszert az elmúlt x évben, amíg nem jártunk H.országban diadalmas és büszke mosolyával konstatáltam, hogyan suhanunk keresztül a horvát autópályán mindenféle akadály nélkül, mikor egyszer csak vészvillogós fékezéssel lassító autók mögött hirtelen 20-ra csökkent a sebességünk. Nem baj, legalább hétágra süt a nap és igazi nyár van, gondolhattuk volna, de éppen 15 fok volt, és szakadt az eső. Már hetek óta hideg van és esik, de majd a tengerparti országban biztos nem lesz így, mert hogy nem lehet így. Így volt. Rémülten figyeltem Jenci arcát, de tartotta magát. Időnként kicsúszott a száján vmi mit keresünk itt, meg nem hiszem el, de szerencsére Dávid elterelte a figyelmünket. Ugyanis ő is megunta a banánt. Már 5-6 órája kocsiban voltunk, és most hiába lassított Apa, nem lehetett kiszállni. De ő kitartó volt, és megállás nélkül hajtogatta, h kiszállsz. Mentő ötletként hátra ültem mellé, kivettem az ülésből, és meséltem neki. Aztán ettünk kicsit, újra meséltünk, és minden erőmmel szórakoztattam. Közben időnként meglódult a forgalom, nem értettük, hogy lehet az, h bizonyos szakaszokon 120-szal megyünk, majd újra 20-szal. Kb másfél órát voltunk fogságban, aztán egyszer csak beindult. Addig Dávid annyira elfáradt, h bealudt az ülésben, így nyugalom árasztotta el az autót a hátralévő 2,5 órában.
Utólag visszatekintve, teljesen jól megúsztuk. A szembeforgalom 20-szal sem ment, ők bebetonozódtak az aszfaltba, megszámlálhatatlan km-en keresztül. Úh egy biztos volt, akárhogy is, de hazafelé nem szombaton jövünk.
Így esett, hogy a 6 órás utat 9 óra alatt sikerült megtennünk.
De megérte.
Nagyon szép kis városkába érkeztünk, egy domboldalon volt az apartmanunk, panorámás kilátással. Egy ismerősöm ismerőse volt az apartman kiadója, aki nagyon készségesen körbevezetett minket a pici városban, és gyakorlatilag 1 óra leforgása alatt megmutatott minden lényegeset: hol lehet parkolni, jó pizzát enni, vásárolni, strandolni és hogy hogy jutunk le a partra.
A jó pizzáshoz - tengerparti kilátással - azonnal beültünk, és Dávid előtt le a kalappal, mert 9 órás utazás után is remekül bírta a fél 8-kor megrendelt vacsorát. A pizza tényleg isteni volt (bár Dávid kizárólag a szélét ette ketchuppal), a levegő még kicsit hűvös, de határozottan kellemesebb, mint otthon. 10-re került ágyba a Kispasi, mi pedig bontottunk egy jó kis fehérbort a teraszunkon, h ezzel ünnepeljük meg a megérkezésünket és hogy levezessük a szombati utazás okozta sokkot.
Más másnap szép idő volt, és napról napra melegebb lett. A dombról minden nap lementünk reggel a strandra, majd délben szabályosan visszamásztunk, és délután ugyanez a túra még egyszer. A 3 edzés mentes évem mindenképpen éreztette hatását, viszont ennyi mozgás elég volt, h elmúljon a hátfájásom - leszámítva, mikor Dávid velem cipeltette fel magát a hegyre.:)
Egy szikla alatt, mint egy óriási kapun keresztül mentünk át a strandra. Olyan volt, mint egy elszigetelt kis öböl, pár lépést a vízben kellett megtenni, hogy újra kijussunk a "szárazföldre". Hétfőn reggel senki nem volt a parton, miénk volt az egész terület, szuper volt. Az icipici partszakasz teljesen tele volt kavicsokkal, ami Dávidnak maga volt a kánaán, non-stop kavicsot dobált, úh Jencivel csak azt felügyeltük felváltva, nehogy fejbe dobjon egy-két figyelmetlen túristát. Egyébként nagyon jól lehetett mellette pihenni.
2 napig nem volt hajlandó bemenni a vízbe, csak ült a parton és dobálta a kavicsokat. Ha véletlenül nagyobbat hullámzott a tenger és elérte a lábait a víz, akkor sértődötten rászólt: "naa, tenger!" Aztán Jenci ölbe vette, mert hogy nehogy már nem megy bele a vízbe a vízimádó kisfiunk, és folyamatosan szoktatta hozzá. Átmeneti megoldásként vettünk neki egy csónakot, azt imádta. Beült napszemüvegben, mentőmellényben, és úgy hullámzott a vizen, mint valami kisherceg jól van tenger, ringathasz arckifejelezéssel. A 3. napon gyakorlatilag már nem lehetett kivenni a vízből. A Danette "puing" volt az egyetlen működő eszköz, amivel ki lehetett csalogatni, úh egy hétre elástuk az elveket a kövek alá.
Az apartman viszonylag tágas volt, nekünk volt egy hálónk, Dávid az étkezőben aludt, ezen kívül még egy konyha, fürdő és egy kicsi virágos, köves kert és terasz állt rendelkezésünkre. Nappal betoltuk az ágyát a hálónkba, így akár főzni is tudtam, amikor aludt. Merthogy szinte minden nap főztem. De ez nem volt teher, fent a dombon 10 p alatt el lehetett sétálni az óvárosba a boltba a szükséges alapanyagokért, ami önmagában élmény volt ebben a környezetben. Egyszerű ételeket dobtam össze, esténként pedig többnyire a közeli pizzás takeaway szupertonhalas pizzáját ettük.
Felettünk is volt egy apartman, ez is a kerthez tartozott, de nagyobb volt a miénknél, és két szintes, ki is néztük Baláéknak, ha esetleg jövőre sikerül együtt összehozni egy nyaralást.:)
Valójában ki sem mozdultunk Vrbnikről 1 hétig, de nagyon élveztük. Otthon hagytunk minden problémát, teljesen kisimultunk, lebarnultunk, Dávid pedig végre átélte, hogy mit is jelent valójában a tengeri kaland, amit a Babócás könyvben olvastunk neki milliószor. Hazaérkezés után, sőt később is sokszor emlegette a tengert, és kérte, hogy menjünk oda újra.
Ami a hazautat illeti, elmeséltük az apartman hölgynek, hogy jártunk az utazással, és hogy félünk a szombati hazameneteltől, mire ő felajánlotta, hogy maradjunk még egy éjszakát, és nyugodtan induljunk vasárnap hajnalban, mert úgyis csak délután jön a következő vendége. Mindezt felár nélkül. Úh szombat este összepakoltunk, hajnali 4-kor keltünk, levittük a kocsiba a cuccainkat Jencivel és fél 6-kor keltettük a Kispasit. Teljesen jól viselte, így végül sikerült hazaindulnunk fél 7 körül.
Hamarabb is sikerült volna, ha Jenci nem vél felfedezni valami kattogó hangot az autón, ami némileg elbizonytalanított a hazajutásunkkal kapcsolatban, de jó volt hozzánk az öreg Scenic, és hazahozott minket. Érdekes módon, Dávid rosszabbul viselte a zökkenőmentes utat, most már két óra után rázendített az anya ölébe dallamra, és ezt folyamatosan kántálta, kisebb szünetekkel. Mivel reggel volt, nem volt álmos, úh Letenyéig nem aludt el. Ott megálltunk, játszótereztünk egy nagyot, kifárasztottuk, ettünk, és mikor visszaültünk az autóba, azonnal bealudt. Így csendben hazaértünk a végre jó meleg nyárba, Pomázra.
2011. június 26., vasárnap
Nagyfiú ágy
Megkapta Törpike első nagyfiú ágyát az Ikeában kb 2 hete. A kiságyától azonnal elbúcsúzott, és büszkén hempergett az új nagy ágyban a Törpi új ágyikója slágert ismételgetve. Anya persze tiszta para volt, h az a kicsi léc, amit leesésgátlónak hívnak valóban teljesíti e küldetését, tekintve, hogy a matrac fölött kb 5 cm-re "magasodik" az ágy fölé, de Apa szerint a gyerekek nem vetődnek át éjszaka léceken, sem más dolgokon, ezek az eszközök arra szolgálnak, hogy jelezzék a forgolódó kisembereknek, hogy idáig és nem tovább. Mivel két hete már bizonyított a leesésgátló és a kispasi is, Anya is megnyugodott.
Érdekes, hogy a nagyágyban alvó nagyfiú ugyanúgy szól reggelente mikor felébred - "felébredtem!" vagy kipihentem magam!" felkiáltásokkal - és várakozásaink ellenére éjszaka sem indult be a gyerekszoba - szülői szoba járat. Egy nyikkanás nélkül megalussza a békés 10 óráját a nagyfiú ágyban is.
Érdekes, hogy a nagyágyban alvó nagyfiú ugyanúgy szól reggelente mikor felébred - "felébredtem!" vagy kipihentem magam!" felkiáltásokkal - és várakozásaink ellenére éjszaka sem indult be a gyerekszoba - szülői szoba járat. Egy nyikkanás nélkül megalussza a békés 10 óráját a nagyfiú ágyban is.
2011. május 10., kedd
Coxsackie-vírus
Amit először bárányhimlőnek hittünk, és valahol örültünk, h végre túl elszünk rajta.. (Vagyis én, Jenci, aki még nem volt bárányhimlős, kevésbé.) De - mint megtudtuk - az olyan pöttyökkel jár, aminek a közepén vízhólyag-szerű töltelék van, ezek a coxsackie pöttyök pedig el tudnak gennyesedni. Vagyis már múlt idő, mert második hete van itthon, és nem gennyesedett el, úh nem volt szükség antibiotikumra sem. Fertőtlenítettük, és most már szépen száradnak lefelé. Láza nem volt, és pont úgy nézett ki, mint egy makkegészséges rosszcsont, ha takarásban voltak a pöttyei. Minket jobban levert a fertőzés, ami fáradtság és brutális torokfájás formájában jelentkezett és 2 napig tartott.
Múlt héten anyával volt itthon, ezen héten Mami vigyáz rá Apával, ma mamival ment aludni napközben. Mikor vették fel a pizsit azt mondta, hogy "most Mami az anyukám." :) Mami azonnal megzabálta.
Múlt héten anyával volt itthon, ezen héten Mami vigyáz rá Apával, ma mamival ment aludni napközben. Mikor vették fel a pizsit azt mondta, hogy "most Mami az anyukám." :) Mami azonnal megzabálta.
2011. április 25., hétfő
Törpi beszéd
2010 február - április:
- Anya belerúgott Törpi palintájába (arrébb toltam lábbal, napokig hallgattam ezt a kommentet utána...:-)
- "Cica, gyere mutatok valamit, itt a kamion!"
- (anya leveszi a farmerját,mire Törpi megsimogatja a combját:) "hideg a lábikó, anya felvesz melegítőnadrág"
- "Boldogságos Kismama" - az egyik karácsonyi dalgyűjtemény után szabadon
- "Én tudom, minek örülne - mondta Baltazár" - idézett a Bogyó és Babócából.
- "Óriási nagy pocakja van Törpinek!"
- (Összenyálazta a karját): "hogy néz ki magad!"
- a legjobb szavai: pingaló (=pillangó); tornatemere (=tornaterem); hombere (=hóember); uvat a kutyus;
- Anya belerúgott Törpi palintájába (arrébb toltam lábbal, napokig hallgattam ezt a kommentet utána...:-)
- "Cica, gyere mutatok valamit, itt a kamion!"
- (anya leveszi a farmerját,mire Törpi megsimogatja a combját:) "hideg a lábikó, anya felvesz melegítőnadrág"
- "Boldogságos Kismama" - az egyik karácsonyi dalgyűjtemény után szabadon
- "Én tudom, minek örülne - mondta Baltazár" - idézett a Bogyó és Babócából.
- "Óriási nagy pocakja van Törpinek!"
- (Összenyálazta a karját): "hogy néz ki magad!"
- a legjobb szavai: pingaló (=pillangó); tornatemere (=tornaterem); hombere (=hóember); uvat a kutyus;
Húsvét
Szomód, újra nyár, zöld kert, halacskák, tatai Cseke-tó körüli mocizás, fagyi - először, fekete nyuszi, aki elrejtette a tojásokat a kertben, h Lilla és Dávis megkereshesse. Remek Mami ételek, szuper Papi pálinka, kíváló sonka házi kaláccsal, 3 gyerek adta ricsaj és szeretet, móka, kacagás, éjszaka kevés alvás. Ez volt idén a Húsvét java.:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
