2010. január 1., péntek

2009 Szilveszter

Életem első szilvesztere, ami egy kicsit sem hozott lázba. Annál inkább a petárdások megnevelése. Legszívesebben kiosztottam volna az összes környékbeli unatkozó durrogtatót, amiért nem az volt az első gondolatuk, hogy az én kisfiam nyugalmát zavarhatják. Pedig Mukika még csak fel sem nézett, mikor sorozatlövések jöttek kintről, sőt délelőtt élete egyik leggyorsabb és legmeglepőbb önálló elalvását produkálta, 20 perc alatt, keresztben a kiságyban, hason(!), fejét a karjaira támasztva aludt el.:-) Anya pedig örömtáncot lejtett, hogy ilyen szépen haladunk az önállósodás felé - már ami az alvást illeti.

Délután még spontán programot is összehoztunk, átmentünk Baláékhoz megnézni az épülő házat, szülinapot ülni és egy jót ebédelni, beszélgetni. A következő lépés a mobil kiságyba szoktatás lesz, és akkor nem kell mindenhonnan 3 órakor haza indulnunk az új napirendnek hála. A nagybácsiék háza csudaszép lesz, a gyerek és felnőtt részlegek gondos szeparációja miatt pedig nagyon komolyan irigy vagyok.:-) Igaz, panaszra semmi okom, kivételesen félhangosan néztük a minősíthetetlenül színvonaltalan szilveszteri műsort, mivel a petárdáktól semmit sem hallottunk volna. Dávid pedig aludt. Óránként ugyan ébredt - nem a petárdákra és tüzijátékra! -, de egy kis fejsimogatással 1 perc alatt vissza altattam, egyszer pedig magától is megtette ezt.

Éjfélkor koccintottunk Jencivel, megittunk egy fél pohár pezsgőt, felhívtam a szüleimet, öcsémet és Renit, majd beájultunk az ágyba hajnali 1-kor. Mielőtt elaludtam, azért konstatáltam, hogy mennyivel kevésbé vagyok népszerű, amióta gyerekem van, mindössze 2 db(!) búék sms-t kaptam a korábbi évek 20-25-30, rengeteg darabjaival szemben.

És még Muki is felébredt 4-kor. Nagyon rosszul esett, sosem szokott. 3 óra alvás után ettől az ébredéstől kissé türelmetlen lettem, úh persze, hogy nem aludt vissza 1 perc alatt. Beadtam a derekam - bármit, csak alhassak - megszoptattam és reménykedtem, hogy nem ülök a hintaszékben reggelig. 5-kor aludt el. Ezután még 2 órát kaptam ébredésig. Fogok én még újra buliba vágyni??

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése