Bölcsibe szokunk

Tegnap mentünk először. Reggel készen voltam, kibobtam a teljes reggelimet, hiába nyugtattam magam a ténnyel, h egész délelőtt vele leszek, nincs miért aggódni, jó lesz, játszani fog, sokkal érdekesebb napja lesz, mint a klviatúrát püfölő anyja mellett, na meg ha mégsem, akkor szimplán lassabban szokunk be. A szokásos velőtrázó köhögésem és légzési zavarok kíséretében persze nem sikerült a tervezett időpontban, 8:20-kor elindulni. Nem gond, úgyis reggelizett. Beérünk, leül a százezer darab kisautó mellé, és teljes élvezettel bedobja magát a játékba. Felfedezi a terepet, felül a hintalóra, (amiről mondjuk dob egy fejest, annyira behajtja, de mindegy, lényeg, h komolyabb sérülés nélkül megússzuk, óvónénik pedig ezentúl jobban figyelnek majd).

Majd az udvar következik, ott is feltalálja magát, van babaház, nyitható/zárható ablakokkal, ajtóval, ez önmagában elég lenne, na jó, egy-két hintával kiegészítve. De van csomó laszti, rengeteg moci, csúszda, mászóka, és mégtöbb érdekes kisgyerek, akikkel lehet barátkozni.

11-re annyira lefárad a sok új élménytől, h el kell hagynunk a helyszínt.

Ma, a tegnapi fél 10-es érkezésünkhöz képest, jóval korábban, hajnali fél 9-re érünk be. Így elérjük a 8:40-es reggelit, amin már anya nélkül vesz részt a bölcsis nagyfiú. Igaz, Kismuki nem az a fűszervaj kenyérrel fan, de legalább már megy a gyerekekkel és Andi / Kati nénivel kezet mosni és kisasztalhoz ülni. Elsőnek érkezik ugyan vissza, de sebaj. Ezután ismét udvari játék következik, ahol már nem vigyázok rá megállás nélkül, mint tegnap. inkább a háttérbe vonulok, és figyelek, hogy reagálnak a gondozónők, ha elesik, sír, vagy akar valamit. Jól vizsgáznak, és persze többet is foglalkoznak vele, így hogy anyuka nem üti bele az orrát a kis belső életükbe. Tegnap folyamatosan megmentettem egy kisgyereket, vagy feltettem valamire, amire nem tudott felmászni, vagy elkaptam, ha valamiről le akart esni, vagy ötleteket adtam a gyerekemnek, mivel játsszon, ezért aggódtam is, hogy felügyelnek majd ketten 8-10 kisgyerekre. Ma kibírtam, h a háttérből figyeljek, és érdekes módon Dáviddal is foglalkoztak, megnyugtatták, ha kellett, és senki nem sérült meg. Izé.
Mikor bemegyünk ebéd előtt még egy negyed órát játszani, már csak int egyet, és berohan a játékokhoz. Végül ott ebédelünk, de még anyai segédlettel. Aztán megmutatom neki, hol alszanak a gyerekek, mire beszalad, és lefekszik egy üres manóágyra, ahogy ott hívják az ágyakat. Úh Kati néni azt tanácsolja, holnap pizsivel érkezzünk, mert ki tudja. Az lenne csak az igazi csúcsteljesítmény!:)