A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobatisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szobatisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 5., hétfő

Éjszakai szobatisztaság - fejlemények

Folytatván előző bejegyzésemet, nov 1 és nov 5 között sem pisilt bele éjszaka a pelusba, ami számomra a totális rejtély, h gyerekek hogy tudnak működést váltani, vagy álmukban fejlődni.:) Úh azt hiszem, eljött a pillanat, mikor levehetjük róla ismét a pelust, ezúttal megfelelve a szakirodalomnak, miszerint érdemes megvárni, míg 1 hétig száraz pelussal ébred, aztán próbálkozni az éjszakai pelenka mentességgel. Folyt. köv.

2012. október 31., szerda

Éjszakai szobatisztaság - folytatás

Hétfő hajnalban, 4-kor sírva ébredt, valamit kérdezett, amit nem értettem, de mikor bementem hozzá, éreztem, h úszik a pisiben. Ez már lesokkolta, nem akart visszafeküdni az ágyába, azt mondta, ő felkel. Nagy nehezen meggyőztük, h aludjon még, mert éjszaka van (jellemző, hogy most 1 után feküdtünk le...), de csak a mi ágyunkban volt hajlandó, úh apuka kiköltözött, ő pedig mellém. Akkor még próbálkozott beszélgetéssel, de anya határozott nemére befejezte. Már fél 5 volt, és még 5-kor is az órát bámultam és mozdulni sem mertem, mert végre elaludt.
Másnap Jenci felvetette, mi lenne, ha visszatennénk rá a pelenkát. Az óvónőnk szerint ezzel összezavarnánk, de kicsit olvastam róla a neten  - pl.
http://www.babasmamas.hu/hir.php?hir=ejszakai_bepisiles-1577 .Ez például arra is választ adott, jó ötlet-e éjszaka felébreszteni és megpisiltetni - hát nem az.
No meg beszéltem pár anyukával, és Anita meg is győzött róla, hogy nincs abban semmi rossz, ha várunk még egy kicsit. Vicces, h a következő két reggel száraz pelussal ébredt. :)

2012. október 26., péntek

Éjszakai szobatisztaság - folytatás

Nos, a kezdeti sikeres napot követte 4 bepisilős nap. Két nap aludt fél 8-ig, pisisen, a másik kettőn pedig fél 6 és 6-kor ébredt arra, h bepisilt (v másra, de akkor kiderült). Az mindenesetre sejthető volt, h ezek reggeli balesetek, tekintve, h két éjszaka (fél 3 körül) is beosontam és ellenőriztem, száraz-e és az volt. Épp kezdtünk elkeseredni. No meg azon gondolkodni, h hogy lehet itt eredményt elérni. Attól, h hetekig bepisil, majd alszik a nedves cuccában, még nem lesz fejlődés. Eszünkbe jutott az is, h el kellene halasztani a leszoktatást... Elkezdtem tanácsokat kérni, többen javasolták, h ébresszem föl, félálomban vigyem ki pisilni, és akkor reggelre nem lesz baj. Ez jó ötlet, csak két szempontból aggasztott: (1) igazából nem arra akarom rászoktatni, h keljen éjszakánként, csak arra, h ébredjen, ha jön az inger, (2) féltem a reakciójától, már a reggel fél 6-os kelés után sem volt hajlandó visszaaludni, mi lesz, ha műsort rendez éjszaka, mert megharagszik az ébresztésért? :)
Pont ezen agyaltam az 5. nap reggelén, mikor bementem az ébredező Kispasihoz, aki teljesen szárazan kelt. Gondoltam, jó, ez szuper, akkor várok még egy napot a hálózsák mosással, mikor is következő nap sem pisilt be, majd az azt követőn sem. Juhuuuuuu! :) Ráadásul hálás lehetek neki, mert a 4 bepisilős nap 4 gyönyörű, 20 fok feletti októberi napra esett, amikor okt 23 miatt 4 napos ünnep is volt, így minden nap kaphatott tiszta szettet a pelenka elhagyó jelölt.
Most szurkolunk, h ez így maradjon, mert akkor tényleg igaz a túlparázós elméletem. És a gyerekünkről is kimondhatjuk, h igazán fejlett. Persze Jenci, akinek kapásból az volt az ötlete a 4 nap után, h adjuk rá vissza a pelenkát, ma reggel megjegyezte, h elkezdhettük volna már fél évvel ezelőtt is... hehehe, hát nyilván...:)

2012. október 20., szombat

Éjszakai szobatisztaság

Tegnap este elkezdtük.. Óvónéni a héten jegyezte meg, hogy el kellene kezdeni éjszaka is próbálkozni a pelenka nélküli alvással. Hetek óta gumilepedőt akarok venni, közben beesett egy csomó munka, tender leadás, éjszaka dolgozás, szóval kifogás akadt bőven. De mostanában már ő is mondja, hogy nem kell neki pelenka, mert már nagyfiú, úh elérkezettnek láttuk az időt. Hirtelen be is szereztünk egy nap alatt 2 db matracvédő gumilepedőt, és tegnap este kérdeztük Törpit, hogy kipróbáljuk-e a pelus nélküli alvást. Ő örömmel bólogatott, én pedig igyekeztem időben lefeküdni, felkészülvén az éjszakai ébredésekre és lepedő cserékre. Először fél 2-kor ébredtem fel, majd mentem át hozzá körbetapogatni, de nem éreztem nedvességet, úh visszafeküdtem. Fél 3-ig nem tudtam aludni, mert azon agonizáltam, mi lesz, ha bepisil és nem ébred föl, és reggelig nedves alsónaciban alszik, majd elaludtam. Reggel 7-kor ébredt, Jenci ment be hozzá, kérdezte, pisis az alsónaci, mire Dávid a legnagyobb természetességgel közölte, hogy nem.

NEM!!! Hát el sem hiszem, persze még korai örülni, de így is nagyon büszke vagyok rá! És őszintén szólva nem is értem. Este még megivott egy pohár vizet, ráadásul még sosem (talán egyszer) ébredt üres pelenkával (ez is közrejátszott abban, h nem erőltettük a korai pelus-mentes éjszakákat).
Meglátjuk, mi lesz ma este, de az már tisztán látszik, h ismét sikerült túlaggódnom egy problémát, kábé mint februárban a nappali átszokásnál...
Juhéj! :)

2012. március 11., vasárnap

Szobatisztaság

Feb. 22-én, szerdán elkezdődött. Edit, az egyik kedvenc bölcsis gondozónőnk kedden feldobta: holnap kezdjük Jázminnal a szobatisztaságra szoktatást, ha gondolod, hozz be Dávidnak is egy adag váltóruhát, és csatlakozhat. Szerintünk teljesen érett rá. Annyira készültem rá, hogy majd tavasszal, és akkor kitartóan, és rákészülök, hogy teljesen meglepett ez a hirtelen spontaneizmus. Végül is miért ne? Bevittem. Első nap kétszer pisilt be, aztán többet nem. Igaz, 5 percenként szólt bent az oviban, hogy pisilni kell, de becsületére legyen mondva, mindig pisilt is. Másnap már nem pisilt be, és azóta sem (2 és fél hét telt el). OK, volt olyan, hogy kint játszott az udvaron, és szólt ugyan, de mire lehámoztuk róla a ruhát, bement. Ám feltűnően gyorsan leszokott a pelusról pisilésnél. A kaki más téma, az valahogy nehezebb. De érdekes módon kakis alsónacit sem mostunk (az ovi és én) sokszor. Igaz, azért nem, mert inkább visszatartotta ez a Kismókus, mintsem hogy beletolja a nadrágba. Merthogy a wc az még mumus, barna medve szempontból. Az oviban állítólag már sikerült. Sőt míg itthon azért nem egyszer előfordult, hogy kérte a pelust, addig az oviban mindenkinek büszkén újságolta, hogy neki már nincs erre szüksége. Csak alváshoz, de ez már részlet kérdés.

A héten Évi Maminál és Toncsi Papinál nyaralt Dávid, és ott is nagyon ügyes volt. Gyakorlatilag a második naptól kezdve már kintre sem kap pelenkát. De a kaki miatt náluk is pelusért könyörgött.

Ma viszont megtört a jég, lehet, hogy Baláék wc-je váltotta ki a hatást. Átmentünk Pannit köszönteni, és ott náluk kétszer is a wc-be csobbantottuk a barna csomagot. Ezen felbátorodva ma este kikéredzkedett a fürdőkádból, mert "jön a pisi és a kaki".:) Most a bili volt soron. És vártunk ugyan rá egy darabig törülközőbe tekerve (közben elénekeltük a Bob Mester nyitódalt vagy 15ször), de sikerült!! Annyira boldog volt, és mi is.:) Meg kellett nézni, majd bele kellett csobbantani a nagy wc-be. "Látod, mondtam, hogy várjunk!" - konstatálta a sikert a nagyfiú.:)