2010. július 26., hétfő

Első estém altatás nélkül

Egyre több első jelenik meg az életemben. Ma, 16 és fél hónapja az első estém, amit netezéssel töltöttem altatás helyett (persze jobban tettem volna, ha inkább olvasok, de olyan nehéz az elsőket jól megélni).
Jenci debütált, megvolt az első esti altatása. Vicces, hogy eddig azt hittem, ebben nélkülözhetetlen vagyok, úgyhogy most az öröm párosult a felismeréssel, mégsem annyira. Az eredménynek persze örülünk. Nem is tudom, mit kezdek hirtelen ennyi felszabadult idővel.
(Most vicceltem.)
Mert ez a cukorfalat kispasi nagyon ügyesen alszik éjszaka, nem ébred fel, nem sír fel, alszik, reggelig. Én pedig azon bosszankodom(??), miért nem hagyja békén a fülemet elalváskor, pedig ennyit igazán adhatok neki cserébe.
Imádja birizgálni a fülcimpámat, mikor elalszik, csak lassan belerokkan a derekam abba a helyzetbe, amiben eléri... Hallom a szavait egy alvás szakértőnek: "azonnal hagyja abba ezt a hülyeséget, szépen tanuljon meg egyedül elaludni a gyerek". Tanuljon. Hová lehet beíratni önálló elalvás tanfolyamra??
Egyébként pedig egyedül alszik el, fekszik a kiságyban és elalszik. Csak éppen mellette vagyok - most már: vagyunk - nem hagyjuk egyedül. Majd csak kinövi egyszer. Vagy nem..?

Alapvetően teljesen kipihent is lehetnék.
Ha.
Ha nem hasogatna a derekam, amire minden hajnalban felébredek. Vagy ha arra véletlenül nem, akkor Jenci pár hónapja kialakuló velőtrázó horkolására. Mindegy. Reggel minden elmúlik, amikor meglátom ezt a kis mosolyalbumot, ahogy felém mutat, és azt mondja "óóó", mikor az apja megkérdezi tőle, hol van anya. :)

2010. július 14., szerda

Átaludt éjszakák újra :)

Egészen pontosan 3 napja.
A júniust rendesen végigkínlódtuk, ami olyannyira kimerített, hogy már fórumon faggattam a barátnőimet a titkos receptet kutatva, hogyan tudnék ismét többet aludni egyben 4 óránál. Vagy ha azt nem is, legalább derüljön ki, mi miatt virrasztunk. Általában az okok ismerete nálam már nyugtatóként hat a problémák kezelésénél.
Átlagban 3-4-szer kelt éjszaka, amiből azok, amik éjfél előttre estek, nem jelentettek problémás vissza altatást, még Jencinek sem, ám, ha éjfél utánra, akkor be lehetett rendezkedni egy jó kávéval egy kb másfél órás kiságy melletti műszakra. A leggyakoribb időpontok a fél 2 vagy a fél 4 voltak. Előbbi azért kiváló, mert éppen jó mélyen elaludt a nappal csúcsra pörgetett szülő, így sokszor még a kiságy mellett állva is folytatódott az álma, utóbbi pedig általában fél 5 - 5 óra körüli újbóli elalvást jelentett.
A gyereknek.
Akinek fényzáró függönye van, de nem anyának vagy apának, akik világosban, reggel kissé már bajosabban (vagy sehogy sem) alszanak el. A hab a tortán azok az ébredések voltak, amik riadt, nagyon hangos sírással jártak, és amelyek egyben azt jelentették, hogy apa lehetőség szerint a küszöböt se lépje át a szobájában.

Aztán múlt héten valami megváltozott. Szerdától itthon maradtunk 3 nap szabira, aminek - számomra - a legnagyobb jelentősége (a reggeli másfél-2 órás extra alvásaimon túl) az volt, hogy Jenci egyre ügyesebben és gyakrabban altatta vissza Dávidot. Sőt, amire eddig még nem volt példa: volt, hogy neki sikerült, nekem nem. Egyik nap pl. reggel fél 6-kor, amihez én már eleve az esélytelenek nyugalmával álltam volna. Nagy-nagy megkönnyebbülés ez nekem, aki több mint 1 évig teljesen egyedül álltam rendelkezésre a feladatra.

Bár valóban kijött a középső 4-es mellett bal oldalon egy fogacska Dávido szájában, mégsem tudom, hogy miért ilyen hirtelen, de vasárnap este óta EGYBEN alszik 10 órákat!! És ezzel párhuzamosan, ébredés nélkül 2 órákat (néha 2,5-et) nappal. Mérhetetlenül hálás vagyok neki, és mivel nem kell kelni hozzá, most megtudtam, hogy nekem már EGYBEN 7 óra alvás tökéletesen elegendő ahhoz, hogy teljes üzemmódban működhessek a következő napon. Vicces, hogy pont 3 napja nem szoptatom már este. Lehet, hogy mégiscsak számít, hogy a gyerek a kiságyban, és ne az anyja cicjén aludjon el???

2010. július 10., szombat

Tegnap óta esti szopi nélkül

Igen, megcsináltuk. Vagyis én, ő meg elfogadta. Szerencsére, a döntés is csak engem rázott meg, Mukika szépen elaludt a nappal megszokott rend szerint. Nem követelte a cicit, nem sírt. Birizgálta a fülemet és már szuszókált is. Furcsa elegye ez a megkönnyebbülésnek és a szomorú érzésnek, hogy már soha többet nem fogom este szoptatni, pedig milyen lelkesen és aranyosan várta mindig. Szabályosan kifordult az apja kezéből bele az ölembe, és türelmetlenül leste, hogy kicsomagoljam a vacsiját. Néha, ha lassú voltam, ő nyomta a szájába a kezével a cicit.
Na ennek most véget vetettem, saját magam önös és önző szándékából.
Miért?
Mert már 16 hónapos, mégsem cicin kellene elaludnia este.
Plusz azért is, hogy felváltható legyek este.
És már nem gondolom, hogy sok anyatejet nyelt ilyenkor, inkább cumizott (bár ez lehet, hogy nem így van).
És hogy rövidebb ideig tartson az altatás..
Visszaolvasva, elég gyenge érvek ezek, de mindegy, döntöttem. Reggel viszont még szopizunk, mindent azért nem tudok egyszerre leállítani, és nem is akarok, így is pocsék érzés, hogy megfosztottam a gyerekemet valamitől, amit annyira szeretett és ami annyira jó volt neki.
Persze azért ügyesek vagyunk.:)

2010. június 19., szombat

Jár a baba, jár

Tityitotyi Kismuki ma belelendült a járásba. Eddig is tett pár lépést, sőt a kertben már többet is, de eddig inkább a mi kedvünkért. Ma viszont fogta magát, kifordult az asztaltól (ezt ma először, eddig irányba kellett állítani), és magától vette a kezdeti lendületet, ami végigvitte a házon. Annyira belejött, hogy le sem akart állni. Karok a magasban, és így, kis mérlegként tipegés mindenfelé egyre kevesebb borulással. Ma délelőtt kimentünk vele a játszótérre, ahol már a dombra is felment egyedül.:)

Vicces, ma a legek napja volt: legtöbb séta és legtöbb alvás nappal (sajnos nem éjszaka) - átlépte a 3 órát! Igaz, volt mit pótolni, mert hajnalban 2 órát virrasztott(unk). A héten másodszor nem lehetett visszaaltatni, ezért hónapok óta először újra az ágyunkban landolt. Okoltuk a hideg frontot, meg a fogait, de nem találtam újabb fehér nyomokat a szájában. Aztán rájöttem, hogy valahol olvastam, hogy amikor elkezdenek járni, egyben elkezdenek újra felébredni éjszaka, mivel ez egy nagyon intenzív új élmény nekik, ami egyben érdekes, de félelmetes is. Remélem, gyorsan túl leszünk rajta, mert alvásból nem állok valami fényesen az utóbbi időben...

2010. június 9., szerda

15 hónapos

Mit is tanultunk meg eddig? Tipeg, igaz még segítséggel és nem sokat. Kommunikál, általában egy magánhangzóval, de megérteti magát. A lá (lámpa) helyett az "eee" hang lett a kedvence (kissé zalaiasan hajlítva), amit leggyakrabban az "elment" megfelelőjeként használ, minden alkalommal pl, mikor valaki kilép az ajtón. De eee az elfogyott (a kaja /memme/) és eltűnt is, amikor keres vmit. "Anya", "apa" és "nem" azok a szavak, amit tökéletesen ejt. Na jó, az anya inkább ana, de ezt még elfogadjuk. A nemet már jól használja, nem mondja mindenre. Ha igen a válasz, akkor egy hosszan ejtett iiiii-vel és egy örüléssel jelzi. A másik gyakran használt kérdése a hoo?? = hol?, amit általában a "neem" követ, majd az ííííííí = itt. :) Lefordítva: hol van? Nincs meg. Itt van! Ez a legcukibb kommunikációja. Mindent megért: egyik nap azzal kápráztatott el, hogy mikor megkértem, hogy hozza ide anyának a rózsíszínű kiskanalat, amit a táskámból vett ki (és a kanapén volt), elment érte és odahozta nekem a konyhába, hogy elmosogathassam. (Pedig igazából csak azért találtam ki ezt a feladatot, hogy kicsit kitereljem a konyhából, mert folyamatosan rajtam lógott - gondoltam a menj el érte legalább pár percig leköti, de megértette a barokk körmondatot.)

Tudja, mit mond a cica, kutya, csipcsirip madár, a liba, a kakas, a hal, a pipi, a kecske, a boci, (ennyi jut eszembe), és ezeket meg is mutatja mesekönyvben, kiegészítve a kisvakonddal, kiscsirkével, csigabigával, pillangóval, katicabogárral és kisbáránnyal.

Kreált magának műsírást - meggyőződésem, hogy ezt a tükör előtt fejlesztette ki. Sőt a hisztinél elkezdett hangosan nyekeregni, hogy még kevesebb ideig bírjuk, és lehetőség szerint gyorsabban találjunk megoldást a problémájára.

Már csak egyszer alszik nappal. Az elalvás már nagyon könnyen megy, 1-2 perc, főleg, ha min. 5 és fél óra ébrenlét után megy a kiságyba (általában ébredés után 6 órával alszik). Elkezdett tudni két órákat is szunyálni, de az esetek többségében még van ebben egy visszaaltatás, de már az is egyre könnyebben megy. Nagy melegben viszont gyakran nem sikerül több, mint másfél óra.

Eszik már majdnem mindent, de tej helyett még tápszert kap - nem itta meg a rendes tejet, hiába próbáltam.

Bújós lett, ha fekszünk, mindig elénk fekszik kiskifliben, de gyakran hajtja az ölünkbe a fejét, vagy bújik hozzánk, mikor ölben van - és ezzel kenyérre is keni a drága szüleit azonnal.

Súlya: 11 kg, és már 86-os ruhákat hord (nadrágban még kisebbeket). Reggel és este még szopizik. Az estit tervezem abbahagyni, de annyira várja, hogy egyszerűen nincs szívem leválasztani. Étvágya kitűnő, gyakorlatilag mindent megeszik.

2010. június 1., kedd

Mai rekord

3 óra alvás!!! :) (Mínusz 15 perc vissza altatás). Fél 12-re lementünk doki nénihez és védőnénihez egy általános vizitre (hónapok óta nem voltunk), majdnem elaludt a kocsiban, de végül sikerült ébren tartanom, úh 12:20-kor már a kiságyban szuszókált. 1 órával később ébredt, és annyira sírt, h azt hittem, ennyi volt, de végül vissza aludt.

Pedig múlt csütörtökön kizökkent, attól a naptól tegnapig nem aludt másfél óránál többet és nem hagyta, h újra altassam. Hétvégén Szomódon ünnepeltük mami szülinapját, ott teljesen felborult a rend, mivel lefelé és visszafelé is elaludt a kocsiban, persze az alvásidején kívül.