A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szomód. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szomód. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 11., vasárnap

Törpi első 5 napos nyaralása - nélkülünk

Hétvégén Szomódon voltunk, és most először ott is hagytuk Törpikét hosszabb időre, 5 napra. Persez aggódtam, h nem fogunk-e hiányozni neki, vagy egyáltalán túlélhet-e bármennyi napot nélkülünk. Nos, könnyedén.:) Nekünk már a 3. napon nagyon hiányzott, ráadásul teljesen elszoktunk attól, h nélküle csináljunk bármit, attól meg végképp, hogy este 7 után is van még élet. Próbáltunk eljutni moziba, edzőterembe, étterembe, buliba, vásárolni, de ebből a listából csak a mozi, a buli és vásárlás jött össze...

Eközben Dávid szuperil elvolt Évi mamival és Toncsi papival. Játszottak sokat, elmentek Tatára, többször is, kavicsot dobáltak, mociztak, tölcsért ettek. Anyukám elmondása szerint egész héten szeretgette őket az unokájuk, "én szeretlek a legjobban" mondattal ölelgetve őket.:) Na persze, hogy elolvadtak teljesen.

Pénteken alvás időben indultak, úh kicsit nyűgösen tért haza a kisfiam, de amikor meglátott rögtön elszállt minden hiszti, és nem tudtam kibontakozni az öleléséből.:) Szem nem maradt szárazon.

2010. augusztus 28., szombat

Minimarathon - aug. 7.

Egyelőre csak a távolból, de fejben már futok. Jövőre ismét rajthoz állok. Addigra legalábbis mindenki elfelejti ezt az ígéretet...

A nap egyébként sem a futásról szólt most, senki nem edzett, inkább a partit vártuk. Bala és Jenci becsületből lefutották, kb olyan szinten, ahogy én futok, ha edzem kicsit, más nem indult. Végre Zsuzskáék is eljöttek, már nem volt akadály egy antiszoc férj. Az eső mondjuk tönkrevágta a futás hangulatát, gyerekekkel ki sem jutottunk a helyszínre (csak egy parkolóig, ahol vártuk, h elálljon az eső, de mintha Godot-ra vártunk volna..).

Este a parti viszont kellemes volt sok jó emberrel. Meleg ugyan nem, de jó hangulat az volt. Reniék ott aludtak Ábellel és Zsoleszék is a nemrég elkészült beépített teraszon. Ábel persze rosszul aludt, nem volt szokva a sok idegen zajhoz (kutya, kakas, galamb, falu), úh reggel 6 előtt ébresztette a teraszon alvó kompániát. Zsuzskáék és Ákosék haza mentek éjszaka, szegény Lele a kocsiban kezdte meg éjszakai alvását, de sajnos több helyünk tényleg nem volt a házban, ha csak Baláékkal szállunk meg otthon egyidőben is teltház van.

Jövőre már egy szobába megy az összes gyerek, úh nem lesz szállás probléma. :)